Válassza az Oldal lehetőséget

Mennyibe kerül egy Xbox 360 valójában?

Most, hogy az elérhető legfrissebb technológiákat magába olvasztó Microsoft Xbox 360 megkezdte hódító körútját, elindultak a találgatások a játékgép egyéb tuladonságaival kapcsolatban.

A játékkonzolokat mindig is veszteséggel árulták a gyártók, az alapelv ugyanis az, hogy a vásárlók általában elsősorban az egyszeri költségektől riadnak meg jobban, sokkal kevésbé visszatartó erő a hosszabb távon, de kisebb részletekben fizetendő költség. Így hát adott a terv: a hardvert veszteséggel adják, cserébe a játékprogramokból jóval nagyobb hasznot húznak. Itt mutatkozik meg leginkább, hogy a játékgépekbe épített másolásvédelem miért is sokkal fontosabb, mint az asztali számítógépek játékainak védelme. Míg utóbbi esetben “csak” a játékból származó jogdíjtól esnek el a cégek a szoftvermásolás következtében, a konzolok esetén ez nem pusztán bevételkiesést, hanem azonnal kézzel fogható veszteséget okoz.

Érdekes kérdés tehát, hogy míg egy mai felsőkategóriás videokártyáért körülbelül 130 ezer forintot kell fizetnünk, addig egy teljes csúcstechnológiájú rendszer mennyibe is kerül a Microsoftnak. Nem árt mindeközben arra is gondolni, hogy míg az eredeti Xbox nagy része — elsősorban a grafikus vezérlőt kivéve — már megjelenése pillanatában is meglehetősen elavultnak számított, az Xbox 360 ezzel szemben olyan dolgokat alkalmaz, amik asztali gépekben tömegesen csak évek múlva lesz elérhetők.

Az iSuppli elemzései szerint egy átlagos Xbox 360 alkatrészköltsége körülbelül 525 dollár, azaz mintegy 110 ezer forint, és erre még természetesen rájön a vásárlóhoz jutásig számos igen jelentős kiadás. De nézzük kicsit részletesebben!

A legdrágább — nem túl meglepő módon — az ATI fejlesztette grafikus egység és az IBM processzora. Ehhez jön még a merevlemez, a DVD-meghajtó, a rádió adóvevő, a tápegység, a ház, a vezeték nélküli játékvezérlő, a kábelek, a dokumentáció és a csomagolás ára. Ez összesen tehát körülbelül 525 amerikai dollárt tesz ki, ami jóval több, mint a drágábbik Xbox 360-kivitel 399 dolláros fogyasztói ára.

 

Mennyibe kerül egy Xbox 360 valójában

A hárommagos, 3,20 GHz-es PowerPC processzor körülbelül 106 dollárba kerül, ami önmagában a teljes költség több mint 20 százalékát teszi ki.  Az ATI grafikus magja az NEC beágyazott memóriájával együtt mintegy 141 dollárt tesz ki, mely még az előzőeknél is jelentősebb kiadás. Az 512 MB GDDR3 DRAM a Samsungtól származik, ára megközelítőleg 65 dollár. A SiS déli hídja 12 dollárba kerül. A fennmaradó összeg az alaplap és az egyéb kiegészítők része, ezekről részletesebben a fenti diagramon tájékozódhattok.

Az igen színvonalas technológia ismeretében meglepően jól hangzik az 525 dolláros összköltség, ez annak is köszönhető, hogy a Microsoft az első Xbox esetéből tanulva ezúttal maga irányítja minden alkatrész gyártását, tehát az egyes fejlesztőcégeknek pusztán licencdíjat fizet, a gyártatást maga végzi.

Fontos tudni továbbá, hogy bár a konzolok jól ismert nagy előnye, hogy ha egyszer megveszi őket az ember, akkor 4-5 évig nem avul el, nem várható belőle évente újabb, nagyobb teljesítményű kiadás, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlesztés ne lenne folyamatos. A titok pusztán annyi, hogy itt a jövőbeni fejlesztések egyetlen célja a költségcsökkentés, természetesen úgy, hogy ez ne érintse az eszköz egyéb tulajdonságait. Így hát a jövő év végén várhatóan a most 90 nanométeres csíkszélességgel készülő alkatrészek átállhatnak 65 nanométerre, ami a használt szilíciummennyiséget körülbelül megfelezi, ezzel is jelentősen csökkentve a költségeket.

Elemzők szerint jövőre az ATI GPU-jának és az IBM CPU-jának hatékonyabb gyártása miatt legalább 50 dollárral csökkenhet az előállítási ár, de ezt még tovább javíthatják a többi alkatrész modernizálásával.

A szerzőről