Válassza az Oldal lehetőséget

Kiadták az 1 TB-os telefont, aztán most szép csendben megdöglenek

Kiadták az 1 TB-os telefont, aztán most szép csendben megdöglenek

Eddig úgy tudtad, hogy a Samsung Galaxy S10 + lesz az első telefon 1 TB tárhellyel? Tévedsz!

Kiadták az 1 TB-os telefont, aztán most szép csendben megdöglenek


Tavaly májusban a kínai Smartisan gyártó bejelentette a SMARTISAN NUT R1-et. Az R1 egy Android-alapú készülék, amely két hátsó kamerával, egy Snapdragon 845 processzorral és legfeljebb 8 GB RAM-mal rendelkezik. Az eszköz legérdekesebb tulajdonsága az, hogy akár 1 TB-os UFS 2.1 tárolóval is rendelhetjük.A SMARTISAN NUT R1 bevezető ára 8 848 jüan volt (körülbelül 1400 dollár). Akkor a cég vezetője nagy hangon nyilatkozta, hogy majd meglátjuk, a Samsung és az Apple is őket fogja másolni, amivel azt akarta hangsúlyozni, hogy ők az elsők a piacon ekkora háttértárral. Amúgy persze irgalmatlan marhaság ilyet kijelenteni, mert nyilvánvaló, hogy a csúcskategóriában már az 1 TB kapacitás a következő lépcső, így ezt másolásnak mondani egy cseppet a ferdítés kategóriáját súrolja.

A friss hírek szerint a nagy mellényből hamar kicsi lett, a gyártó marginális szereplője maradt a piacnak. Talán az ismeretlen név, talán a vaskos árcédula tette, de tény, hogy a SMARTISAN NUT R1-ből alig fogyott, sőt a cég összesen csak 3 millió darab telefont tudott értékesíteni az elmúlt négy évben, ami édeskevés az életben maradáshoz. Ez azt eredményezte, hogy decemberre már a bérek kifizetésével is gond volt, a beszállítói követelések miatt pedig befagyasztották a cég számláit. Ebből a gödörből már nehéz lesz kimászni, így nyugodtan mondhatjuk a cég sorsa enyhén szólva is bizonytalan.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.